Főtisztelendő Püspök Testvéreink!

Az elmúlt években több alkalommal fordultunk egyházunk vezetőihez, hogy felhívjuk a figyelmet a Szentírás tekintélyének megkérdőjelezésére, a bibliai tanítástól eltérő teológiai nézetek térnyerésére és az ezekből fakadó egyházi feszültségekre.

Aggodalmainkat megfogalmaztuk nyilvános állásfoglalásokban, személyes beszélgetésekben és levelekben. Bíztunk abban, hogy egyházunk vezetése felismeri a probléma súlyát, és világos bibliai, hitvallási útmutatással segíti a felmerült kérdések tisztázását.

Öt évvel a 2021-es figyelmeztetések után azonban úgy látjuk, hogy nem egyszerűen elmaradt a szükséges tisztázás, hanem a tanításbeli szakadék tovább mélyült.

Elérkeztünk arra a pontra, amikor már nem elegendő azt kérdeznünk, hogyan őrizhetjük meg egyházunk egységét. Előbb arra kell választ kapnunk, hogy egyáltalán ugyanazt a hitet valljuk-e.

Nem lehet a végtelenségig úgy tenni, mintha ugyanabban a hajóban, ugyanabba az irányba eveznénk, miközben egyre nyilvánvalóbb, hogy alapvetően más irányba tartunk.

A közös intézményrendszer, a közös egyháztagság és a közös történelmi örökség önmagában nem teremt hitbeli egységet. Egy egyház nem attól marad egyház, hogy szervezeti kereteit mindenáron megőrzi, hanem attól, hogy hűséges marad Urához és az általa rábízott evangéliumhoz.

1. A fogadalom, amelyet mindannyian letettünk

Evangélikus lelkészként valamennyien ünnepélyesen megfogadtuk:

„az Úr Jézus Krisztus evangéliumát a teljes Szentírás szerint egyházunk hitvallásai értelmében tisztán és igazán hirdetem”

Nem azt fogadtuk meg, hogy a Szentírást korunk társadalmi elvárásaihoz igazítjuk. Nem azt, hogy az evangéliumot a változó emberi tapasztalatok alapján újra és újra átértelmezzük. És nem azt, hogy minden tanítás egyformán elfogadható, amennyiben képviselője szeretetre és elfogadásra hivatkozik.

Arra tettünk esküt, hogy az Úr Jézus Krisztus evangéliumát a teljes Szentírás szerint, egyházunk hitvallásai értelmében, tisztán és igazán hirdetjük.

A reformáció Sola Scriptura alapelve nem azt jelenti, hogy a Bibliát tisztelettel kezeljük, miközben tanítását végül az emberi tapasztalat és az éppen uralkodó kulturális normák bírálják felül. Azt jelenti, hogy az egyház tanítása, hagyománya és gyakorlata áll Isten Igéjének ítélete alatt, nem pedig fordítva.

Természetesen szükség van gondos írásmagyarázatra, a történeti és nyelvi összefüggések vizsgálatára és az eltérő értelmezések megvitatására. A Szentírás tekintélyének elismerése azonban azt is jelenti, hogy készek vagyunk engedni annak, amit Isten Igéje mond, akkor is, ha az szemben áll személyes vágyainkkal vagy korunk erkölcsi meggyőződésével.

Ha ez az alap közössé válás helyett vitatható lehetőséggé alakul, akkor nem pusztán egyes erkölcsi kérdésekben támad nézeteltérés, hanem a hitünk alapját illetően.

2. A figyelmeztetések ideje nem most kezdődött

2021-ben megszületett a Novemberi állásfoglalás. Ugyanabban az évben az Itt állok! kezdeményezés a reformáció ötszáz éves wormsi örökségére emlékeztetett. A Hit6 kezdeményezés a Nashville-i nyilatkozat közzétételével is világossá tette, hogy a bibliai szexuáletika kérdése nem választható el a Szentírás tekintélyének kérdésétől.

2021. december 9-én a Magyarországi Evangélikus Egyház is csatlakozott ahhoz a tizennégy vallási közösség által kiadott nyilatkozathoz, amely megerősítette a férfi és nő kapcsolatán alapuló házasság bibliai értelmezését.

Az elmúlt öt évben mégsem tapasztaltunk olyan egyértelmű, következetes és a lelkészi szolgálatban is érvényesülő tanításbeli eligazítást, amely a kialakult ellentmondásokat feloldotta volna.

Eközben újabb és újabb nyilvános megszólalások, rendezvények és teológiai állásfoglalások jelezték, hogy egyházunkban egyre hangsúlyosabban jelenik meg a Szentírás hagyományos értelmezésétől eltérő szexuáletika.

A 2026 októberében, a Budapest-Fasori Evangélikus Egyházközségben megrendezett, Johanna Wikberg Keresztény és meleg – Az meg hogy lehet? című könyvét bemutató esemény számunkra újabb fordulópontot jelentett.

Az alkalmon evangélikus lelkészek és az Evangélikus Hittudományi Egyetem egyik vezető teológiai oktatója közreműködésével jelent meg az a bibliaértelmezési megközelítés, amely megkérdőjelezi az egyház hagyományos tanítását az azonos neműek közötti szexuális kapcsolatokról.

Nem önmagában egy könyv megjelenését vagy a vitatott álláspontok megvitatását kifogásoljuk. Azt tartjuk elfogadhatatlannak, hogy egyházunkban a Szentírás tekintélyét és a bibliai szexuáletika alapjait érintő, egymással ellentétes tanítások tisztázatlanul, egyházi tekintéllyel jelenhetnek meg.

A kérdés már nem az, hogy léteznek-e különböző teológiai vélemények. Hanem az, hogy ezek közül melyik felel meg a Szentírásnak és egyházunk hitvallásainak.

Mert nem lehet egyszerre igaz, hogy Isten Igéje bűnnek nevez egy magatartást, és hogy ugyanazt a magatartást Isten előtt helyesnek és áldandónak kell tekintenünk.

Nem hirdethetjük hitelesen a megtérés és a bűnbocsánat evangéliumát, ha közben abban sem tudunk egyetérteni, hogy miben kell megtérnünk.

3. Kérdéseink, amelyekre most már egyértelmű választ várunk

Főtisztelendő Püspök Testvéreink!

Nem újabb általános nyilatkozatot kérünk arról, hogy egyházunkban fontos a szeretet, a párbeszéd és a különböző vélemények tisztelete. Ezek jelentőségét nem vitatjuk. Most azonban világos teológiai válaszokra van szükségünk.

1. Valljátok-e, hogy a teljes Szentírás Isten ihletett, igaz és kötelező tekintélyű Igéje, amelynek tanítását az egyház nem írhatja felül sem a megváltozott társadalmi körülményekre, sem az emberi tapasztalatra hivatkozva?

2. Valljátok-e, hogy Isten a házasságot egy férfi és egy nő szövetségeként rendelte, és hogy a Szentírás a szexuális kapcsolatot e szövetség keretei közé helyezi? Valljátok-e, hogy az e renddel ellentétes szexuális magatartás bűn, beleértve az azonos neműek közötti szexuális kapcsolatokat is?

3. Összeegyeztethetőnek tartjátok-e a Szentírással és az evangélikus hitvallásokkal azt a tanítást, amely szerint az azonos neműek közötti, kölcsönös szereteten és elköteleződésen alapuló szexuális kapcsolat nem bűn, hanem Isten előtt elfogadható, sőt megáldható életforma?

4. Amennyiben az előbbi tanítást elfogadhatónak tartjátok, milyen bibliai és hitvallási alapon teszitek ezt? Hogyan értelmezitek ebben az összefüggésben Jézusnak a teremtési rendre hivatkozó tanítását, valamint Róm 1,26–27, 1Kor 6,9–11 és 1Tim 1,9–11 kijelentéseit?

5. Ha viszont ezt a tanítást nem tartjátok összeegyeztethetőnek a Szentírással, miért jelenhet meg mégis egyházunkban lelkészi és teológiai tanítói tekintéllyel, és mit kívántok tenni ennek tisztázása érdekében?

6. Megengedhetőnek tartjátok-e, hogy azonos nemű párkapcsolatban élő személyeket egyházunk lelkészi szolgálatra avasson, illetve hogy egyházi lelkészek azonos nemű párok kapcsolatát Isten áldásának hirdetésével erősítsék meg? Ha igen, milyen bibliai és hitvallási alapon?

7. Mit jelent ma a lelkészi eskü? Van-e olyan tanítás, amelynek tudatos és nyilvános képviselete összeegyeztethetetlen az evangélikus lelkészi szolgálattal? Ha vannak ilyen határok, ki és miként érvényesíti azokat?

8. Valljátok-e, hogy az egyház egységének feltétele az evangélium tanításában való egyetértés, amint azt az Ágostai hitvallás VII. cikke megfogalmazza? Vagy lehetségesnek tartjátok, hogy egyházunkban egymásnak lényegileg ellentmondó tanítások tartósan és egyenrangúan legyenek jelen?

9. Készek vagytok-e a Magyarországi Evangélikus Egyház püspökeiként közösen, nyilvánosan és egyértelműen megfogalmazni, mi egyházunk kötelező tanítása ezekben a kérdésekben, és milyen következményei vannak annak, ha egy lelkész vagy teológiai oktató ettől nyilvánosan eltér?

Ezek a kérdések nem elméletiek. A lelkészi szolgálat, a teológiai képzés, a gyülekezeti élet és az egyház jövője függ a megválaszolásuktól.

4. Nem lehet tovább a tanításbeli egység látszatát fenntartani

Az elmúlt években sokszor hallottuk, hogy az egyháznak együtt kell élnie a különböző véleményekkel, és hogy a közösség megőrzése érdekében kerülni kell az éles szembenállást. De meddig? Hol van a határa annak, amit a keresztény egyház még legitim teológiai különbségként fogadhat el?

Vajon tényleg csak az veszélyezteti az egyház egységét, aki szóvá teszi a tanításbeli ellentmondásokat? Nem veszélyeztetik-e sokkal inkább azok a tanítások, amelyek az egyház hitvallási alapjait kezdik ki?

Az egység nem válhat olyan követelménnyé, amelynek nevében le kell mondanunk az igazságról.

Az Ágostai hitvallás nem az egyházi intézmény önfenntartását, hanem az evangélium tanításában és a szentségek kiszolgáltatásában való egységet tekinti az egyház egysége feltételének.

Ezért ki kell mondanunk: nem kívánunk mindenáron fenntartani egy olyan szervezeti egységet, amely mögött már nincs meg a közös hitvallás.

Nem akarunk egyházszakadást előidézni. De nem tekinthetjük az egyházszakadás elkerülését fontosabbnak a Szentíráshoz és az evangéliumhoz való hűségnél.

Ha valóban ugyanazt hisszük, akkor ennek világosan ki kell derülnie a közös hitvallásból, tanításból és gyakorlatból.

Ha viszont alapvető kérdésekben már nem ugyanazt hisszük, akkor ezt sem szabad tovább elhallgatnunk.

Az egyház egysége nem épülhet arra, hogy ugyanazokat a szavakat használjuk, miközben azok alatt egymásnak ellentmondó dolgokat értünk.

5. A püspöki felelősség nem kerülhető meg

A lelkészavatási rend szerint a felavatott lelkészek közös feladata a tévedésekkel és bizonytalanságokkal szemben az evangélium tisztaságának megőrzése.

Ez a felelősség különös súllyal nehezedik azokra, akik egyházunk vezetésére kaptak megbízatást.

Püspök Testvéreink nem csupán adminisztratív és képviseleti feladatokat látnak el. Az egyházi vezetés lelki és tanításbeli felelősség is.

A püspöki szolgálat egyik alapvető feladata, hogy őrködjék az egyházra bízott evangélium tisztasága fölött, és segítsen eligazodni akkor, amikor az egyházi tanítás alapvető kérdéseiben támad bizonytalanság.

A hallgatás ilyen helyzetben nem semleges.

Amikor a nyilvánosság előtt egymásnak ellentmondó tanítások jelennek meg, és az egyház vezetése nem tisztázza, melyik felel meg a Szentírásnak és hitvallásainknak, az a benyomás keletkezik, hogy mindkettő egyformán elfogadható.

Nem kérhetitek tőlünk, hogy lelkészi eskünkhöz hűek maradjunk, miközben nem tisztázzátok, hogy a fogadalomnak milyen tanításbeli tartalma van, és hogy annak megsértése milyen következményekkel jár.

Nem kérhetitek, hogy a gyülekezeteinkben a teljes Szentírás szerint tanítsunk, miközben egyházunk más hivatalos szolgálói ezzel ellentétes tanítást hirdetnek, és a kialakult ellentmondást senki nem kívánja feloldani.

És nem várhatjátok el, hogy a hitvallásos evangélikusok a végtelenségig a szervezeti egységre hivatkozva fogadják el ezt a helyzetet.

6. Elérkezett a döntés ideje

Nem kívánunk újabb öt évet várni arra, hogy kiderüljön, mit tanít a Magyarországi Evangélikus Egyház a Szentírás tekintélyéről, a házasságról, a szexualitásról, a bűnről és a megtérésről.

Ezért arra kérjük Püspök Testvéreinket, hogy e nyílt levél megjelenésétől számított egy hónapon belül adjanak nyilvános, egyértelmű és bibliai érvekkel alátámasztott választ a feltett kérdésekre.

Nem azt várjuk, hogy a püspökök személyes véleményüket ismertessék. Azt kérdezzük, mit vall és tanít a Magyarországi Evangélikus Egyház, és mit jelent ennek a tanításnak a kötelező ereje a lelkészek, teológiai oktatók és egyházi intézmények számára.

Ha a kérdések megválaszolása további egyházi döntéseket kíván, kérjük, hogy azok kezdeményezéséről és tervezett menetéről is tájékoztassátok az egyház nyilvánosságát.

A válasz elmaradását nem tekinthetjük a fennálló helyzet megnyugtató rendezésének.

Nem szeretnénk előre meghozni azt a döntést, amelynek szükségességét éppen a válaszoktól tesszük függővé. De azt világossá kell tennünk, hogy a közös egyházi szolgálat és szervezeti összetartozás kérdését nem választhatjuk el a közös hitvallás kérdésétől.

Ha bebizonyosodik, hogy az evangélium alapvető kérdéseiben már nem ugyanazt valljuk, vagy ha az egyház vezetése nem kívánja meghúzni a Szentírásból és hitvallásainkból következő tanításbeli határokat, akkor kénytelenek leszünk komolyan megvizsgálni, miként folytatható lelkészi és gyülekezeti szolgálatunk a vállalt eskünkhöz hűségesen. Ez nem fenyegetés, hanem lelkiismereti kérdés.

Nem szervezeti keretekhez, hanem mindenekelőtt Jézus Krisztushoz és az ő Igéjéhez köt bennünket a hűségünk.

7. Itt állunk

Ötszáz évvel ezelőtt Luther Márton Wormsban azért vállalta a konfliktust az egyházi és világi hatalommal, mert lelkiismeretét Isten Igéjéhez kötöttnek vallotta.

Nem gondoljuk, hogy minden mai teológiai vita a reformáció korának konfliktusaival volna azonos súlyú. De hisszük, hogy a reformáció legfontosabb felismerése ma is kötelez: az egyház nem ura, hanem szolgája Isten Igéjének.

Nem azért szeretjük evangélikus egyházunkat, mert tévedhetetlennek tartjuk. Hanem azért, mert hisszük, hogy a reformáció hitvallásai ma is az evangélium igazságára mutatnak.

Éppen ezért nem hallgathatunk tovább, amikor azt látjuk, hogy ezeknek a hitvallásoknak a gyakorlati kötelező ereje kérdésessé válik.

Nem kívánjuk elhallgatni az igazságot az egység kedvéért, és nem kívánjuk feláldozni a szeretetet az igazság nevében. De azt sem fogadhatjuk el, hogy a szeretetre hivatkozva az igazság kérdése eldöntetlen maradjon.

Püspök Testvéreink!

Nem azt kérdezzük többé, hogy elférünk-e egymás mellett ugyanabban az egyházban. Azt kérdezzük, hogy ugyanazt az evangéliumot hisszük és hirdetjük-e.

Ha igen, valljuk meg együtt, világosan és következetesen.

Ha nem, legyen bátorságunk szembenézni ennek következményeivel.

Mert az egyház egysége drága kincs, de nem drágább annál az evangéliumnál, amelyre az egyház épült.

„A te igéd igazság.” (Jn 17,17)

Az Úr Jézus Krisztus evangéliumához és a lelkészi eskünkben vállalt hitvallásunkhoz ragaszkodva:

Evangélikus lelkészek és egyháztagok